Isten hozott!

Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!

(Róm 12,21)


Elköltöztünk

2014. május 8., csütörtök

Online puzzle készítése

Óráimba, vetélkedők anyagába szívesen építem be a számítógéppel játszható kirakókat. Hagyományos módon főként alsó tagozaton alkalmazom, például meseórákon, ilyenkor a témához illő képet közösen rakják ki a gyerekek az interaktív táblán. Felsőben a kép kirakása egy összetett feladat kis része; a teljes kép, a képen elrejtett üzenet feladványt rejt, vagy új ismeretet mutat be.
Ezekhez a Jigsaw Planet online alkalmazást használom. Az alkalmazás magyarul is elérhető, így igazán nem nehéz elsajátítani a kirakókészítés menetét.
Regisztráció után létre is hozhatjuk az első feladványunkat. Ehhez a menüsoron található "Létrehoz" gombra kattintsunk. Válasszunk .jpeg, .png, .gif kiterjesztésű képfájlt a gépünkről, majd adjuk meg a kép nevét is. Ez alatt állítsuk be, hogy hány darabból álljon a kirakó (4 és 280 között), majd az elemek formáját is határozzuk meg. Nekem a hagyományos, piskóta alakú tetszik leginkább. :) A kirakót albumba helyezhetjük, már amennyiben hoztunk létre ilyet korábban, aztán a képet címkézzük is meg! Már csak a létrehoz gombot kell megnyomni. És... meg is jelenik a feldarabolt kép, amit ki is rakhatunk. A kép alatt láthatunk egy számlálót, amely méri a kirakásra fordított időt. Tehát versenyt is rendezhetünk a gyerekek között!
preview20 pieceManócska

A kép feletti sávban érhetjük el a megosztási beállításokat. Megoszthatjuk a kirakót Facebookon, Twitteren, Google+-on, de elküldhetjük a kirakó linkjét/elérhetőségét emailban bárkinek. A kirakót be lehet ágyazni, a HTML-kódot csak ki kell másolni. Érdemes elmenteni a linket, hogy az elkészített kirakónkkal könnyen tudjunk játszani a későbbiekben is.
preview21 pieceKirakó

6 megjegyzés :

  1. Honnan tudom kimásolni a HTML kódot? Ilynekor az oda kattintó névtelelnül, bejelentkezés, reglsztráció nélkül is játszhat?
    Nagyon tetszik a zoldal! A cikk is hasznos volt! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kirakó felett jobbra 3 lehetőség kínálkozik (kék színnel írva):
      1. Játssz mint
      2. Megoszt
      3. Szerkeszt

      A megosztást kell legörgetni, ott a legalsó lehetőséget, a beágyazást kell választani.
      Háromféleképpen is megoldható a beágyazás.
      1. Image + Text link = kép és szöveg link - plusz látható a kirakó darabjainak száma
      2. URL cím - a kirakó linkje
      3 Game = Játék - a weboldalunkon egy (többet nem) játszható kirakót jeleníthetünk meg. (Ebben az esetben a kirak hátterének a színe is változtatható.)

      A HTML kódok módosíthatók (pl. a nagyság), a lényeg, hogy a link ne változzon.

      Törlés
    2. És regisztráció nélkül is lehet játszani.
      Örlök, hogy tetszik az oldal! :) Köszönöm!

      Törlés
  2. Üdv! nagyon szeretem ezt a játékot és sokat készítettem. A kérdésem az lenne, hogyan tudom megosztani a kirakót úgy, hogy a facebookon ne jelenjen meg a kirakandó kép? Csak az láthassa mi van rajta, aki kirakja. Válaszát előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Kedves "Unknown"!
    Teszteltem facebookon. Sajnos, bárhogyan is állítottam be a kirakót, illetve bármilyen megoldással (pl. link átmásolása) illesztettem be facebookon, minden esetben mutatja a teljes képet. Én weboldalba szoktam beágyazni, szerencsére abban az esetben működik a dolog.

    VálaszTörlés