Isten hozott!

Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!

(Róm 12,21)


Elköltöztünk

2013. október 29., kedd

Rendhagyó nap a Brenner Iskola könyvtárában

Vas Népe, 2013. október 29. 5. oldal

Csatlakozva az 1. Országos Iskolai Könyvtárak Éjszakája programhoz, a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Könyvtára október 24-én egész nap – reggeltől estig – változatos programokkal fogadta a látogatókat.
Délelőtt az első osztályosok ismerkedtek meg részletesebben a könyvtárral. Egy játékos, interaktív mesefoglalkozás után könyveket nézegethettek, és ‒ nagy örömükre ‒ végre kölcsönözhettek is.
Délután 1 órakor tágabbra nyílt a könyvtár ajtaja: a diákokon kívül szeretettel fogadták a szülőket is erre a nem mindennapi eseményre. Jöttek is örömmel, hiszen a változatos programok között mindenki találhatott kedvére valót.
A könyvtárból indultak el a város felderítésére a vállalkozó kedvű felsősök és a családok. Játékos feladványok segítségével fedezhették fel a műemlékek, nevezetes helyszínek rejtett kincseit. Választhattak belvárosi barangolást, de útnak eredhettek Weöres Sándor nyomában is.
A könyvtárban 8. osztályosoknak készített információkereső feladatokat oldhattak meg a szülők. Kutakodniuk kellett könyvekben, kézikönyvekben, adatbázisokban, interneten, végül a pontos források megemlítéséről sem feledkezhettek meg. Itt lehetett kitölteni az olvasáshoz, irodalomhoz kötődő kvízeket, amelyek közül a magyar népmesékről szóló 10 kérdés volt a legnépszerűbb.
A szomszéd teremben, hangulatos zene kíséretében kézműves foglalkozás várta a kicsiket és a nagyobbakat. Hagyományos és eddig ismeretlen, az újrahasznosítást alkalmazó technikák közül választhattak a gyerekek. Szebbnél szebb alkotások születtek, és senki sem tért haza üres kézzel.
Egy harmadik helyszínen folyamatos filmvetítésbe kapcsolódhattak be az érdeklődők. Mindegyik kisfilm az olvasásról és a könyvekről, könyvtárakról szólt, némelyik komoly, de többségük humoros hangvételben.
Akinek maradt ereje és kedve, megtekinthette a könyvtárunk kincseiből, szép és régi könyveiből készített „minikiállítást”.
Ez az alkalom különleges lehetőség volt az iskola könyvtárának, hiszen most először a szülők is közvetlen betekintést nyertek az ott folyó munkába, és ők is felfedezhették a játékos tanulás örömét.

A Weöres Sándorhoz fűződő barangoló letölthető innen.

2013. október 7., hétfő

Tagxedo, a szófelhő készítő

Számtalan alkalommal és módon alkothatunk szófelhőt. Képzeljünk el egy verset, amely a költő képében jelenik meg! Jelenítsünk meg egy történelmi eseményt a rá jellemző kifejezésekkel és a kor meghatározó személyiségének arcával! Gyűjtsünk szavakat egy adott témakörhöz, válasszunk hozzá illő képet! Készítsünk plakátot kedvenc olvasmányainkról!
Ehhez nem kell más, mint a szabadon használható Tagxedo alkalmazás!
Vidám, mozgó, teljesen egyedi, figyelemfelkeltő szófelhőket készíthetünk Tagxedoval.

Bábeli könyvtár bagolyban

Nyissuk meg a Tagxedot (www.tagxedo.com). Válasszuk ki a Create menüpontot. Töltsük fel (Load)a megjelenítésre kiválasztott szavakat, szövegrészleteket, majd a Submit gombbal hagyjuk jóvá. A szavakat elhelyezhetjük tetszőleges kép alapján, ilyenkor a Shape menüt válasszuk ki. Kész ábrákat találunk itt, de feltölthetünk akár saját képet is. Az alkalmazás mintás szófelhőt fog alkotni. A Theme menüben színvilágot állíthatunk be, a Font menüben pedig betűtípust válthatunk. Az írás irányát az Orientation menüben határozhatjuk meg.
Végezetül mentsük el a képünket (Save)! Ha képként szeretnénk menteni, akkor válasszuk az Image fület: számos formátum és méret közül választhatunk.
Ha weben kívánjuk közzétenni vagy megosztani alkotásunkat, akkor a Web fülnél generálhatunk URL-t. A Title ablakocskát kitöltve adjunk nevet alkotásunknak. Az alatta található téglalapban (Comment) leírást is készíthetünk, címkézhetünk. A Submit gombbal jóváhagyást végzünk, utasítást adunk URL generálására. Igényeink szerint több cím közül választhatunk. A Thumbnail kisméretű, nem interaktív; a Player Only URL pedig nagy, interaktív képet készít. A Complete URL a Tagxedo oldalát nyitja meg, az általunk készített nagy, interaktív képpel. Az IFrame Code Snippet a kép beágyazásához (weblapon történő megjelenítés) nyújtja a kész kódot.
Képünket akár ki is nyomtathatjuk (Print).

Szavak + kép + Tagxedo = Elragadó vizualizációs művészet

2013. szeptember 21., szombat

Könyvtárpedagógia

2013 márciusában megkért egy kedves ismerősöm, hogy írjam le, mit gondolok a könyvtárpedagógiáról. Nem sok töprengés után jutott eszembe, hogy gondolattérkép alkalmazásával pompásan vizualizálható a könyvtárpedagógia struktúrája. Ezt a térképet készítettem a Mindomo alkalmazással, amely a magyar nyelv karaktereit is engedi használni:

Könyvtárpedagógia

2013. szeptember 12., csütörtök

Labirintus készítése

Könyvtári foglalkozásainkat, óráinkat színesíthetjük egy-egy labirintussal. Hagyományosan kinyomtatva kézbe adhatjuk, digitális táblára kivetítve nagy sikert arathatunk vele.
Az ajánlott alkalmazásokkal (Amazing Maze, Puzzlemaker) igényeinkhez igazodó labirintusokat tervezhetünk. Választhatunk formát, nagyságot, nehézségi fokozatot.
A kész labirintust általában tovább szerkesztem. Az aktuális témakörhöz illő képet rakok mellé, például népmesehőst, mesefigurát.
Tippek:
1. Rendezzünk versenyt, ki milyen gyorsan tudja megoldani a labirintust! Digitális táblára készített flipcharton úgy helyezzük el a labirintust, hogy tegyünk melléje időmérőt. Vagy helyezzünk egymás mellé két egyforma labirintust, így ketten versenyezhetnek a megoldással.
2. A labirintus utcácskáiban helyezzünk el szavakat. A helyes útvonalon azokat a szavakat csipegethetjük fel, amik egy adott feladat megoldásához szükségesek. A mellékutakra szórjunk szét felesleges szavakat is.

2013. augusztus 18., vasárnap

Glogster - Digitális poszter

A Glogster szó a "graphic blog" összevonásából jött létre. Ezzel a web 2.0-ás alkalmazással online környezetben hozhatunk létre virtuális posztereket. Szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket, videókat helyezhetünk el egy előre megadott felületen. A kész posztereket megoszthatjuk az alkalmazás használóival, beágyazhatjuk pl. blogokba, de közzétehetjük különböző közösségi hálózatokban is.
A posztereken kreatívan ötvözhetjük a hagyományos plakátkészítés elemeit modern multimédiás lehetőségekkel.
A digitális posztereket - újszerűségük miatt - hatékonyabban használhatjuk, mint a PowerPointos bemutatókat. Tanárként óravázlatot jeleníthetünk meg, diákjainknak egy-egy téma feldolgozására javasolhatjuk.
A Glogster EDU a Glogster oktatásra kifejlesztett változata. A tanulók védett, ellenőrzött környezetben készíthetnek prezentációkat önállóan vagy akár együttműködésen alapuló projektekben. Az ingyenes felületen jóval kevesebb alkalmazást használhatunk, de azok sokaságával is elégedettek lehetünk.

A Glogster angol nyelvű, a használatát mégis nagyon könnyű elsajátítani, elég hozzá néhány, az informatikából már egyébként is ismert néhány szó.

A YouTube-on rövid összefoglaló mutatja be az eszköz használatát: Edu.Glogster Tutorial

A Glogster elérése: www.glogster.com
A Glogster EDU elérése: http://edu.glogster.com/


Álljon itt példaként egy óravázlat:
 

2013. augusztus 14., szerda

Stop-motion

A stop motion film az animációs filmek egyik fajtája.
A stop motion a képkockánként beállított és rögzített mozgóképet jelenti. A hagyományos filmfelvétellel ellentétben itt nem a valós vagy megrendezett események kerülnek rögzítésre, hanem a mozgóképet alkotó összes képkocka egy-egy beállítást jelent, melyet állókép, azaz fotó formában rögzítenek. Majd az így keletkező állóképeket egymás után vágva, összeillesztve jön létre a mozgókép, az animáció.

Könyvek szerepeltetésével magunk is összeállíthatunk vidám, látványos, olvasást népszerűsítő kisfilmet.



2013. július 14., vasárnap

Kisfilmek a könyvekről

The Fantastic Flying Books of Mr Morris Lessmore - kedves animációs rövidfilm a könyvek szeretetéről. Sajnos a HD minőségű már nem érhető el, be kell érnünk evvel.


A kisfilmek órai feldolgozásához készített leírás innen tölthető le: link